November 22-én Kolozsváron mutatta be Nicolae Steinhardt Napló a boldogságról /Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár/ című munkáját a kiadó igazgatója, Visky András. Nicolae Steinhardt ortodox szerzetes esszé- és regényíró 1912-ben született, zsidó polgári családban. 1940–1944 között zsidó származása miatt üldözték, a kommunista diktatúra idején egy koncepciós perben 13 év kényszermunkára ítélték, a jilavai börtönben ortodox hitre tért, megkeresztelkedett. Szabadulása után, 1980-ban szerzetessé szentelték. Írásaiban a keleti kereszténység tradícióját ötvözte a nyugati kultúra szisztematikus gondolkodásával. A hányatott sorsú, a Szekuritáte által több ízben elkobzott, több változatban és terjedelemben fennmaradt Napló a boldogságról a romániai börtönök élményvilágát feldolgozó, a szerző halála után megjelent nagyregény. A szerző ötvözte az európai esszéírás hagyományait az orosz regényformával, valamint az ortodox kolostorok zárt világában mindmáig megélt mester és tanítvány kapcsolatot felidéző lelkiségi irodalommal. Steinhardt hatása az egész román kultúrára kiterjed, a hivatalos román ortodox egyház, de a nyugati orientációjú (ortodox és görög katolikus) szellemi elit is magáénak tekinti, életművét egybehangzóan a XX. századi román irodalom kiemelkedő teljesítményeként méltatják. A kötet megjelenése fontos momentum a jövő évben 15 éves születésnapját ünneplő Koinónia Könyvkiadó életében. Előzőleg kiadták Steinhardt A gyümölcs ideje c. munkájának részleteit, a könyv két kiadást is megért. Napló a boldogságról megjelent már a francia mellett olasz, görög, héber nyelven, most magyar nyelven is, és előkészületben a spanyol kiadás. /F. I. : Steinhardt Naplója magyarul. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./
2009. január 18.
Két rangos kiadvánnyal állt elő az elmúlt esztendő végén Fodor József pápai prelátus, kanonok, szentimrei címzetes apát, a nagyváradi egyházmegye püspöki helynöke. Alapos egyháztörténelmi, s ugyanakkor kortörténeti mű A nagyváradi egyházmegye ideiglenes főpásztorai a XX. században című, a Szent László Könyvek sorozat immár harmadik kötete, melynek alcíme: Joghatósági vita egy váradi pap szemével. Ebben több püspökről, apostoli kormányzóról, illetve ordináriusról ír az 1927–1990 közötti időszakból. Bemutatja Mayer Antal és Szabó István apostoli kormányzók, Márton Áron és dr. Scheffler János püspökök és egyben nagyváradi apostoli kormányzók, Napholcz Pál SJ kinevezett püspök, dr. Pop József káptalani helynök, Bélteky Ferenc és dr. Hosszú László vikárius-ordináriusok, valamint dr. Dászkál István ordinárius ad nutum Sanctae Sedis (közvetlenül a Szentszéknek alárendelt) életútját és munkásságát. Dr. Scheffler János szatmári püspökről és nagyváradi apostoli kormányzó nem volt hajlandó együttműködni a békepapsággal. 1948. szeptemberében a kommunista kormány megszüntette a nagyváradi püspökséget, Scheffler János püspöki jogait felfüggesztette. A püspököt 1950. május 20-tól két éven át a körösbányai ferences rendházban tartották kényszerlakhelyen. 1952. május 11-én letartóztatták, a hírhedt zsilavai földalatti börtön embertelen körülményei végeztek vele 1952. december elején. 1983. májusában jött az értesítés, hogy a Szentszék szétválasztotta a szatmár-váradi egyházmegyéket, dr. Jakab Antal gyulafehérvári püspököt bízta meg a szétválasztás végrehajtásával. A másik új kiadvány A nagyváradi székesegyház története bővített, illusztrált változata. Az első kiadás szintén Fodor József tollából származott. /Fodor György: Két jelentős nagyváradi könyvvel gazdagodtunk. = Vasárnap (Kolozsvár), jan. 18./
2009. június 22.
A szatmári katolikus egyházmegye legnagyobb búcsújára, a Jézus Szíve búcsúra sokan jöttek el Szatmárnémetibe, június 21-én, szinte betöltve a régi főteret. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergomi-budapesti érsek mondott szentbeszédet. „Aki nem szereti testvérét, nem szereti az Istent sem” – hangsúlyozta a bíboros, majd felidézte a jilavai börtönben mártírhalált halt szatmári püspök, Scheffler János alakját. Előtte a reggeli órákban a Kálvária templomban Böcskei László nagyváradi püspök német, Ioan Robu bukaresti érsek pedig román nyelven tartott szentmisét. A háromnyelvűség már hosszú évek óta része a Jézus Szíve búcsúnak. A búcsú végén sokan kilátogattak Erdődre, ahol az itteni magyarok utóbbi időben megélénkült aktivitásának köszönhetően egy éven belül a harmadik magyar személyiség szobrát avatták fel. Károlyi Sándor-szobor és a Petőfi–Júlia-páros után most a mind ez ideig egyetlen magyar pápajelölt, az erdődi jobbágysorból felemelkedő Bakócz Tamás míves bronzszobrát leplezték le a helyi római katolikus templom kertjében. Erdődön a június 21-én tartott szoboravatáson jelen volt Erdő Péter bíboros, Szabó Vilmos budapesti államtitkár, Csehi Árpád megyei tanácselnök, Gergely Zoltán szobrászművész, Füzes Oszkár magyar nagykövet és Szilágyi Mátyás kolozsvári főkonzul is. /Sike Lajos: Búcsú és szoboravatás. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 22./
2009. december 18.
„1989. december 23-át, szombatot írtunk, és az ajtó előtt négyen álltak: régi barátom, diáktársam, a Kriterion és A Hét történész szerzője, Demény Lajos, a futólagosan ismert sportpszichológus, Tüdős István, Simon Kinga szentgyörgyi műtörténész férje és két, eddig sosem látott fiatal férfi: Verestóy Attila és Lányi Szabolcs, később tudtam meg, mindketten tudományos kutatók. Szabolcs fején turbánnak is beillő kötés. ” Domokos Géza Esély címmel kiadott visszaemlékezéseinek első kötetében így írja le első találkozását az akkor 43 éves Lányi Szabolccsal, aki ma a Sapientia Egyetem professzora. A vegyész dr. Lányi Szabolcs 1989 júniusában még adjunktusként tevékenykedett a Bukaresti Műegyetemen, de néhány napra rá a belügyisek döntésére eltávolították munkahelyéről. Hónapok óta munkanélküliként tanúja volt Bukarestben a tüntetéseknek, a sortüzeknek, őt is betuszkolták egy rendőrségi kocsiba, bevitték őket, majd Lányit összeverve, véresen elengedték. Hazaindult, de újra elfogták, bevitték a szeku főhadiszállására, ott immár harmadszor megverték. Megint hazaindult, de nem volt szerencséje, most egy rendőrőrsre vitték. A teremben verni kezdték a lefogottakat, mire Lányihoz értek, belefáradtak, abbahagyták a verést, elszállították őket a jilavai börtönbe. Másnap szabadon engedték őket, Bukarest széléig visszavitték mindnyájukat egy rabszállító kocsival. Este Lányi hazament, találkozott Verestóy Attilával, mentek Demény Lajoshoz, aki már írta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Kiáltványát. Innen Domokos Gézához mentek, aki Kriterion Kiadó élén elismert volt. „Mink – így, udvarhelyiesen: mink – azért jöttünk, hogy megbeszéljünk egy nyilatkozatot... – kezdte Verestóy Attila. – Kiáltványt! – helyesbített a turbános Lányi. Demény tanár úr elmosolyodott, és zsebéből előhúzta az RMDSZ 1989. december 25-i keltezéssel közismertté vált kiáltványának első fogalmazványát. ” / olvasható Domokos Géza: Esély, I. kötetében. /Székedi Ferenc: Az átélt órák hitelével. A húsz évvel ezelőtti eseményeket idéző, évfordulós beszélgetés Lányi Szabolcs egyetemi tanárral. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./
